Regisztráció
Vegyen részt Ön is a Hálózat munkájában!
LEADER (francia betűszó: Liaison Entre Actions pour le Developpement de l’Economie Rurale) = Közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért Az Európai Közösség által 1991-ben elindított közösségi kezdeményezés gazdasági, társadalmi és környezeti problémák helyi megoldásával segíti elő a fenntartható fejlődést Európa vidéki területein. Az akkori tizenöt uniós tagállam célja az elszegényedő és elöregedő vidéki térségek további leszakadásának megállítása volt, és a lassan két évtizedes gyakorlat – az azóta csatlakozott további 12 országban is – igazolni látszik a program létjogosultságát. A LEADER a helyi közigazgatás, a vállalkozók és civil szervezetek összefogására épít, közösségeik kezébe tényleges döntéshozatali jogkört ad. Földrajzilag összefüggő, 10 és 100 ezer közötti lakosságszámú településcsoportokat hoz létre az érintettek által kidolgozott térségfejlesztési stratégiák megvalósítására. Az addig egymás mellett élő és dolgozó szereplők egyenrangú partnerekké válnak, és közösen alakítják térségük jövőjét. Az Európai Unió 500 milliós lakosságának több mint fele él vidéki területeken (10.000 főnél kevesebb lélekszámú, vagy 120 fő/km2-nél kisebb népsűrűségű településeken), ami a földrész összterületének 90%-át jelenti. Európa vidéki térségei azonban nagyon különbözőek: ez a felismerés biztosította a LEADER térnyerését, miszerint a fejlesztési stratégiák hatásosabbak és hatékonyabbak, ha helyi szinten az ottani szereplők határozzák meg, majd alkalmazzák azokat. A LEADER alapjait a tiszta, átlátható döntési folyamatban, az érintettek együttműködésében és a jó gyakorlatok átadásához szükséges infrastruktúra kialakításában találhatjuk meg.
További részletes információkért és elérhetőségekért, kérjük keresse fel: