Interjú az elnökkel

 Új tudáskészlet összeállítására van szükség a sikeres vidékfejlesztéshez. Csatári Bálint, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnöke szerint az új vezetőség, amely agrárszakemberekből, természet- és környezetvédőkből, falutervezőkből, illetve társadalom- és tájkutatókból áll, a garancia arra, hogy a gyakorlatban is eredményesen működő, vidékfejlesztési modell fog megvalósulni.

Hogyan segíthet az MNVH a vidékfejlesztésben?

Az európai támogatási rendszerek mellé minden tagországban létrehozott nemzeti vidéki hálózatok nagyon sokat segíthetnek a vidékfejlesztésben, ahogy eddig is tették. A mi új elnökségünk is hamarosan meghatározza a saját küldetését és szerepét. Egy dologban biztosan egyet fogunk érteni méghozzá abban, hogy a vidékfejlesztéshez kapcsolódó szakmai, politikai és civil szervezetek együttműködését, kapcsolatrendszerét minden lehetséges módon, így a legmodernebb internetes eszközökkel is támogassuk.

Nemcsak a technika, de a vidékfejlesztés világa is sokat változott az elmúlt évtizedekben. Milyen szemléletváltásra törekszik az MNVH?

Az integrált vidékfejlesztés, amire most törekszünk, ebben a formában meglehetősen új szakterület. Nevéből is következően integrált – azaz sok dolgot összegezni képes – fejlesztési szemléletet és gondolkodást igényel. Régen az „univerzális” tudású parasztembereknek nem volt szükségük ilyesfajta képzettségre, csakhogy ez ma már nem úgy működik. Ezért van szükség – hasonló gondolatmenet mellett – egy új vidék-tudáskészletet összeállítani. Az elnökségünkben helyet kaptak agrárszakemberek, természetvédők, környezetvédők, falutervezők, társadalomkutatók, tájkutatók. Tagjaink tapasztalati tudásával azon fogunk majd munkálkodni, hogy a XXI. század igényeinek megfelelően – sok-sok száz, a hálózatukba regisztrált tagunk segítségével – egy olyan vidékről szóló tudáskészletet állítsunk össze, amellyel a többség egyet tud érteni, és a gyakorlatban is eredményesen hasznosítható. A megelőző elnökség hagyományait folytatva országos és regionális konferenciáikon fogjuk a legjelentősebb vidékfejlesztési ügyeket megvitatni. A szakmai találkozókon arra is törekszünk, hogy párbeszéd-jellegű, élénk, kitárulkozásra is lehetőséget adó vitafórumok, illetve szekcióülések is legyenek. Terveim között szerepe, hogy a „Párbeszéd a Vidékért” mozgalmat hat év után a „Tegyünk a Vidékért!”nevűre és tartalmúra cserélnénk. A fiatalokat, egyetemistákat, főiskolásokat, fiatal gazdákat is szeretnénk motiválni, cselekvésre hívni. Lehetőséget adnánk nekik arra, hogy a falvakban a következő hónapokban sorra megnyíló integrált közösségi terekbe bekapcsolódjanak, ott érdemi vidéki társadalomismereti gyakorlatot szerezzenek. Az MNVH szakmai pezsgése egyébként nem csak azt jelenti számomra, hogy sokféle szakmai, politikai és civil gondolat mentén indulunk el a közlejövő vidékfejlesztési pályázataiban, hanem azt is remélem, hogy benne lesz a „vidék színessége és lelke” is, a falvakban, tanyákon élő és ott boldog emberek egyénisége, a tájak, kultúrák, helyi történetek, sőt termékek sokszínűsége, változatossága. Ez a magyar vidéki élet legfontosabb sajátossága és belső erőforrása is a jövőre nézve. Ahogy a földrajztudósok is mondták: az olyan tájneveinknek, mint Szatmár, Őrség, Bereg, Kiskunság, Nagykunság az emberek tudatában mélyen gyökerező földrajzi-társadalmi tartalma van. Ez a tartalom az elmúlt fél évszázadban kissé megkopott. Ezt kellene valamilyen módon – a különböző régiók sajátosságai szerint – újra tartalmassá tenni. Sokak meggyőződése, hogy a vidék felzárkóztatása szellemiség és kultúra nélkül nem fog sikerülni.

Vidékfejlesztés alatt legtöbben azt értik, hogy felújítanak egy közintézményt vagy utat építenek. Lesznek olyan folyamatok is, amelyek egy-egy régió valódi fejlődését is szolgálják?

A kérdés igen bonyolult. Az integrált vidék vagy falufejlesztés azt jelenti, hogy akár egy közintézmény felújítása is hozhat sokelemű változást. Például a megújult iskola a falu vagy a kistérség szellemi, kulturális és civil életének a központja lesz, egyben a kis helyi közösséget is építi. Geográfus regionális kutatóként teljes mértékben el tudok képzelni egy – egy régióra másképpen szabott régiós vidékprogramot. Sőt, ha rajtam múlna ki is próbálnám. A most alakuló MNVH elnökség egyelőre egyfajta tanácsadó típusú testületként határozza meg magát, amely igyekszik a magyar vidékfejlesztési folyamatokat kedvezően befolyásolni. Az agrárkamarákon, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalon, egyéb szakmai szervezeteken és civil egyesületeken, tehát a vidékfejlesztés más szereplőin múlik majd, hogy milyen koncepció alapján folynak majd a vidéki térségek felzárkóztatási programjai, pályázatai. A stratégiai koncepciót és a professzionális működést a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézetnek, illetve a szaktárcának kell biztosítania. Mi az irányokat próbáljuk majd finomítani. Küldetésünk, a missziónk abból áll, hogy a vidékkel érdemben és segítőkészen foglalkozzunk, az ott élőkkel együtt gondolkodva. Egy ma divatos vidék-kutatási irányzat szerint mérik a boldogság indexet is, s annak emelkedését nemcsak az anyagiak növekedése okozza, hanem fenntartható, kellemes vidéki életkörülmények megléte is. Az örömhöz nemcsak pénzre van szükség. Ilyen értelemben a vidékfejlesztésben talán tényleg rengeteg új lehetőség adódik.