Regisztráció
Vegyen részt Ön is a Hálózat munkájában!
Tisztelt Vidékfejlesztő Kollégák!
Az elmúlt években az Európai Unió (EU) agrárpolitikáján belül egyre fajsúlyosabb szerephez jutott a vidékpolitika. Ez nem véletlen, hiszen a vidéki területek az EU területének több mint 90 százalékát teszik ki, ahol a lakosság több mint fele éli mindennapi, bár olykor nem is olyan könnyű életét. A vidék és a város „fizikai és szellemi valójában” is eltávolodott egymástól. Viszonyukat épp úgy újra kell építeni, mint ahogy a kiszolgáltatott helyi termelő és fogyasztó egymásra találását is.
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) azzal a céllal jött létre, hogy a vidékfejlesztési programok megvalósítsa, a vidéki térség aktív szereplőit összekösse, a köz- és magánszféra között valódi párbeszédet, tapasztalatcserét és együttműködést alakítson ki, valamint gondoskodjon a szakmai háttértámogatásról és célzott képzésekről.
Hazánkban számos olyan kezdeményezés lát napvilágot, amely képes a magyar vidéket erős és vonzó hellyé varázsolni. Ezek a szigetszerűen megvalósuló nagyszerű tettek, nem minden esetben kapnak kellő figyelmet és elismerést. A jó példákat, az innovatív fejlesztéseket és ötleteket pedig hirdetni, terjeszteni kell. Fontos továbbá a vidéki tájak, régiók sokszínűségének, identitásának, értékvilágának bemutatása is.
A vidéket és ezzel a magyar társadalmat szolgálóknak sok sikert kívánok a kitartó és áldozatos munkájukhoz!
Végezetül engedjék meg, hogy a legnagyobb hazafi, Széchenyi István szavait idézzem:
„Azokból a kövekből, melyek utunkba gördülnek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.”
Mély tisztelettel:
Dr. Brandt Sára
igazgató
MNVH Állandó Titkárság