Hírek

Húsvéti Sajtnapokkal indul a Vidékjáró

A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) kezdeményezésére a vidéki életmód népszerűsítéséért Vidékjáró elnevezéssel országos rendezvénysorozat indul Húsvétkor MNVH támogatással.

Térségek közötti együttműködési fórum

2013. április 3-án és 4-én Szőlősgyörökön és Újszentmargitán „START UP” fórumot rendez a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet. A rendezvényre nem csak HACS-ok jelentkezését várják.

Amerika javára csökkent az európai bortermelés

Kevesebb bort termeltek világszerte tavaly, mint egy évvel korábban, de többet exportáltak. Az öt legnagyobb európai termelő részesedése a globális exportból ugyanakkor esett, míg az amerikai országoké nőtt.

21. Tavaszváró Biokultúra Találkozó az Ökopiacon

A bioélelmiszerek népszerűsítése mellett a Vidékfejlesztési Minisztérium által kezdeményezett Mintamenza Programmal is megismerkedhettek azok, akik március 23-án kilátogattak a MOM Csörsz utcai ökopiacára.

Kápolnát avattak a Gyümölcsoltó Napon

Napjainkban felértékelődik, a biztonságot jelenti minden szőlőhegy, minden négyzetméter szántóföld, minden eldugott kis falu, minden szépen gyarapított porta - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton a Vas megyei Oszkón, a Hegypásztor Kör rendezvényén.

Párbeszéd a tanyapedagógiáról

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat által támogatott, sikeres Tanyapedagógiai konferencia közös műhelymunkára sarkallta a szakmai szervezeteket, pedagógusokat, civil szervezeteket és tanyagazdákat.

2013. március 18-án a Budapesti Gazdasági Főiskolán, az E-misszió Egyesület védőszárnyai alatt kibontakozó programra több mint harmincan jöttek el azért, hogy bemutassák saját, tanyapedagógiai jellegű oktatási tevékenységeiket és ötleteket merítsenek egymástól a további munkához.

Népi kézműves stratégia

A vidékstratégia részeként elkészült népi kézművesség stratégiáját a Hagyományok Házában mutatták be.

Indulhatnak a végső tárgyalások a KAP-reformról

Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei is elfogadták végső álláspontjukat a Közös Agrárpolitika 2014-2020-as reformjáról, így megkezdődhet az alkudozás az EU legnagyobb költségvetési tételéről.

Pénteken Bio Nap a Vidék Mustrán!

A Bio-nap a március 23-án szombaton, a MOM Kulturális Központban megrendezésre kerülő  21. Tavaszváró Biokultúra Találkozó az Ökopiacon című rendezvény előprogramja.

A március 22-i Vidék Mustra különleges esemény lesz a rendezvények sorában. A VM árkádjai alatt ekkor rendezik meg ugyanis a „BIO NAP a Vidék Mustrán” elnevezésű piacot, amelyen olyan termelők mutatkoznak be termékeikkel, akik biotanúsítvánnyal rendelkeznek. Utóbbi esemény meghívója letölthető a csatolmányból.

Mindkét rendezvényre szeretettel várnak mindenkit a szervezők.

Bemutatkozik az MNVH megyei referense

Tiszaújvárosban kezdi bemutatkozó rendezvénysorozatát a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Borsod-Abaúj-Zemplén megyei referense március 27-én a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet támogatásával.