Regisztráció
Vegyen részt Ön is a Hálózat munkájában!
Az Európai Unió által kezdeményezett Duna makro-regionális Stratégia (EUSDR) fél évvel ezelőtt lépett a megvalósítás szakaszába. Most a szlovákiai Komáromban tartanak a Duna medencéjének fenntartható, egyedülállóan gazdag vízkészletének megőrzéséről konferenciát.
A Duna Stratégiáról szóló DaNet konferencia-sorozat keretében soron következő Nemzetközi Tudományos Konferencia 2012. február 17-én lesz a Duna partján fekvő szlovákiai Komárom (Komarno) városában, amely a Duna és egyik legjelentősebb mellékfolyója, a Vág találkozásánál fekszik.
A konferencia célja, hogy elősegítse a nem-kormányzati szervezetek (önkormányzatok, kamarák, egyesületek, egyházak, vállalkozások és más civilszervezetek) tájékoztatását a Duna Stratégiáról, közös közleményben jelezzék javaslataikat a kormányok és az EU intézményei felé, valamint, hogy a Duna Stratégia sikeréért segítse elő a hálózataik létrehozását.
A Duna Stratégiáról bővebben itt olvashat, a konferencia meghívóját pedig a mellékletben találja.