Regisztráció
Vegyen részt Ön is a Hálózat munkájában!
Az Európai Unió (EU) tagállamainak szakminisztereiből álló Tanács szeptember 20-án ült össze Brüsszelben, hogy mezőgazdasági és halászati kérdésekről tárgyaljon.
Furcsa párosként állt egymás mellé London és Varsó a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjának ügyében. Felhívásuk a KAP átalakítására, amely szerintük a „a múlt elavult gyakorlatát védi”, ütközőpályára állíthatja őket a KAP-ot foggal-körömmel védő franciákkal.
Furcsa párosként állt egymás mellé London és Varsó a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjának ügyében. Felhívásuk a KAP átalakítására, amely szerintük a „a múlt elavult gyakorlatát védi”, ütközőpályára állíthatja őket a KAP-ot foggal-körömmel védő franciákkal.
Október 20-án rendezik Brüsszelben a magas szintű konferenciát a 2014 és 2020 közötti többéves uniós pénzügyi keretről –állapodott meg José Manuel Barroso bizottsági elnök és Donald Tusk a soros EU-elnökséget adó Lengyelország miniszterelnöke.
A Magyar Agrárkamara (MA) véleménynyilvánításának erősítését szorgalmazta Wiktor Szmulewicz, a Lengyel Agrárkamarák Országos Tanácsának elnöke, a COPA, azaz az Európai Gazdaszervezet alelnöke augusztus végén budapesti megbeszélésein. A COPA alelnöke a MA meghívására érkezett kétnapos látogatásra Budapestre.
A lengyel mezőgazdasági miniszter, Marek Sawicki ismertette a fél éves programot, amelyet hazája az Európai Unió Tanácsának elnökeként szeretne végrehajtani. A miniszterekből és szakállamtitkárokból álló, témák szerinti formációkban ülésező Tanácsot július 1-től vezeti Varsó, miután átvette a stafétabotot Budapesttől.
A lengyel agrárminiszter szerint a Bizottság közös agrárpolitikáról alkotott jövőképe még mindig a 20 évvel ezelőtti tapasztalatokon alapul, ahelyett, hogy figyelembe venné a 10-30 év múlva várható feltételeket, így a dinamikusan növekvő élelmiszerszükségleteket.
Egyszerűbbé és átláthatóbbá tenné az EU új Közös Agrárpolitikáját (KAP) a lengyel soros elnökség alatt Marek Sawicki agrárminiszter. A lengyelek meg fogják védeni az EU agrárkifizetéseit.
Az EU-val foglalkozó European Voice megfogalmazása szerint „elképzelhetetlen, hogy Lengyelország az uniós elnöksége alatt elhanyagolja az agrárügyeket”. Az újság egy mini-portrét közölt Marek Sawicki lengyel agrárminiszterről, aki az EU Tanácsának mezőgazdasággal foglalkozó üléseit fogja vezetni.
Várhatóan mindent megtesz majd a „hat nagy” tagállam közé sorolt Lengyelország, hogy július 1-én megkezdett uniós elnöksége során az egész európai közösség előtt demonstrálja a méretéből és gazdasági súlyából eredő érdekérvényesítő képességét.