Dacian Cioloş

Csúszik az EU Közös Agrárpolitikájának reformja

A tárgyalások elhúzódása miatt nem tudnák életbe léptetni a Közös Agrárpolitika 2014-es reformjának minden elemét, így átmeneti intézkedéseket tettek közzé. A közvetlen támogatásokat jövőre még a régi rendszerben osztják.

Célegyenesben a KAP-reform tárgyalásai

Megkezdődtek az egyeztetések az EU két társ-döntéshozó testülete, valamint az Európai Bizottság között a Közös Agrárpolitika 2014-2020-as reformjáról. A tárgyalásokat év közepéig szeretnék lezárni.

Még az idei év első felében be kellene fejezni az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) reformját az Európai Bizottság szerint. A 2014-2020 közötti szabályozásról április 11-én kezdődtek meg az egyeztetések a javaslattevő-végrehajtó Bizottság, valamint a társ-döntéshozó Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa között.

45 milliárd eurós a biotermékek piaca

Az utóbbi tíz évben ugyan megnégyszereződött a biotermékek forgalma a világban, ám Európában még mindig nagyobb a kereslet, mint a kínálat, mondta Dacian Cioloş, az Európai Unió mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztosa.

Az EU-nak lendületes és ambiciózus bioágazatra van szüksége, emelte ki Dacian Cioloş uniós agrárbiztos a Biogazdálkodási Tanácsadó Csoport április 11-i, brüsszeli ülésén.  Az Európai Bizottság mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős tagja szerint az EU-nak össze kell egyeztetnie a fenntartható fejlődést a gazdasági növekedéssel.

A mezőgazdasági biztos szerint egyensúly kell

Egyensúlyra van szükség a hagyományos és a biogazdálkodás között, nyilatkozta a nürnbergi BioFach vásáron egy interjúban Dacian Cioloş, az Európai Bizottság mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős tagja.

Milyen a Közös Agrárpolitika (KAP) helyzete a február 7-ei és 8-ai Európai Tanács következményeként, amelyen a 27 tagállam megegyezett az EU költségvetéséről 2014-2020-ra?

Megéri használni az EU-s védjegyeket

Átlagosan csaknem két és félszer magasabb áron kelnek el azok a termékek, amelyek valamely földrajzi jelzést mutató európai uniós védjeggyel láttak el, derült ki az Európai Bizottság egy friss elemzéséből.

Az agráriumra költene legtöbbet az EU

Több mint egy napon keresztül folyamatosan tárgyaltak, végül sikeresen megállapodtak az EU 2014-2020-as költségvetéséről a tagországok állam- és kormányfői. A Közös Agrárpolitikára nagyjából 363 milliárd euró juthat.

Az EP a kevésbé szigorú „zöldítés” mellett áll

Várhatóan az eredetileg javasoltnál kevésbé szigorú környezetvédelmi szabályokat építene be az EU 2014-2020-as Közös Agrárpolitikájába az Európai Parlament mezőgazdasági bizottsága, amely január 23-24-én szavaz a kérdésről.

E-konzultációt indít az EU a biogazdálkodásról

Internetes társadalmi egyeztetést kezdeményezett az Európai Bizottság az ökológiai gazdálkodás jövőjéről.  Az eredményeket felhasználják a szakpolitika tervezett felülvizsgálatához. A konzultáció január 15-étől április 10-éig tart.

Az Európai Bizottság most a polgárokhoz fordul, hogy azonosítsa az ökológiai gazdálkodás jövője szempontjából fontos ügyeket, miután egyeztetett és együtt dolgozott az ágazat érintettjeivel. A 2013. január 15-étől április 10-éig tartó konzultáció a lehetséges egyszerűsítésektől kezdve az ellenőrzésen át a nemzetközi kereskedelemig számos témát lefed.

Javulnak az EU minőségbiztosítási programjai

Január 3-án az Európai Bizottság bejelentette, hogy a Közös Agrárpolitika terén új jogszabályok lépnek életbe, amelyek Európai Unió végrehajtó-javaslattevő testülete szerint biztosítékokat nyújtanak a fogyasztóknak és méltányosabb árakat a gazdáknak.

„Az európai mezőgazdasági termelés ereje a sokszínűségében, a gazdák szakértelmében, valamint a földben és a termelés területeiben rejlik” – mondta Dacian Cioloş agrárbiztos. „A gazdáknak, akik a gazdasági visszaesés, a viszonteladók alkuerejének koncentrálódása és a világméretű verseny miatt nyomás alatt állnak, szüksége van az eszközökre, hogy jobban tudjanak kommunikálni a fogyasztókkal termékeik minőségével kapcsolatban” – közölte az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős tagja.

Termelői piac a VM árkádjai alatt

Termelői piac nyílt pénteken a belváros szívében, a Vidékfejlesztési Minisztérium épületénél, amely része a tárca törekvéseinek az élelmiszerlánc lerövidítésére.