Európai Unió

Javulnak az EU minőségbiztosítási programjai

Január 3-án az Európai Bizottság bejelentette, hogy a Közös Agrárpolitika terén új jogszabályok lépnek életbe, amelyek Európai Unió végrehajtó-javaslattevő testülete szerint biztosítékokat nyújtanak a fogyasztóknak és méltányosabb árakat a gazdáknak.

„Az európai mezőgazdasági termelés ereje a sokszínűségében, a gazdák szakértelmében, valamint a földben és a termelés területeiben rejlik” – mondta Dacian Cioloş agrárbiztos. „A gazdáknak, akik a gazdasági visszaesés, a viszonteladók alkuerejének koncentrálódása és a világméretű verseny miatt nyomás alatt állnak, szüksége van az eszközökre, hogy jobban tudjanak kommunikálni a fogyasztókkal termékeik minőségével kapcsolatban” – közölte az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős tagja.

Vegyesen fogadták az uniós élelmiszercímkézési szabályokat

Fogyasztóvédelmi és élelmiszerügyi csoportok fenntartásokkal üdvözölték az új élelmiszercímkézési szabályokat, amelyeket az Európai Parlament (EP) és az Európai Unió (EU) minisztereinek Tanácsa fogadott el.

Ismertették a lengyel uniós elnökség programját

A lengyel mezőgazdasági miniszter, Marek Sawicki ismertette a fél éves programot, amelyet hazája az Európai Unió Tanácsának elnökeként szeretne végrehajtani. A miniszterekből és szakállamtitkárokból álló, témák szerinti formációkban ülésező Tanácsot július 1-től vezeti Varsó, miután átvette a stafétabotot Budapesttől.

A KAP-on spórolna az Európai Bizottság

Kisebb részt fordítana a Közös Agrárpolitikára az Európai Bizottság a következő hétéves költségvetésben. A június 29-én megjelent javaslat szerint a KAP kiadásait az eddigi szinten fagyasztanák be, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy csökkenne a részesedése az összuniós büdzséből.

Weboldal hazánk EU-s soros elnökségéről

Decemberben indult, s folyamatosan frissül információkkal, hírekkel, kulturális programajánlatokkal a 2011 első félévében esedékes uniós soros elnökség hivatalos honlapja. Az eu2011.hu négy nyelven várja a látogatókat.

Elindult az eu2011.hu, hazánk uniós soros elnökségét népszerűsítő weboldal. Az informatív site bemutatja az Európai Uniót és Magyarországot, az elnökségi év kiemelt ügyeit, friss hírekkel szolgál a témában, valamint eseménynaptárában szemlézi a legfontosabb programokat.

Cseppben a tenger - Globális és lokális hatások, kihívások és válaszok

A szakmai konferenciát az ENSZ Fejlesztési Programok Európai és FÁK Országok Regionális Központja szervezésében, az Abaújrakezdés Egyesület közreműködésével rendezték meg. Beszámoló.

Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) konferenciáján a jövő Európája került a középpontba: elképzelések arról, hogy milyen Európát szeretnénk 2020-ra. A gondolatokat a közeljövő fejlesztés-politikájához kapcsolódva fogalmazták meg a konferencia résztvevői.

Az Európai Unió 2011. évi költségvetési tervezete: a válság utáni jövő

Az Európai Unió 2011. évi költségvetési tervezete: a válság utáni jövő

A Bizottság által elfogadott 2011. évi költségvetési tervezet kiemelt területei a gazdasági fellendülés elősegítése, valamint az európai ifjúságba és a jövő infrastruktúrájába való befektetés.