Regisztráció
Vegyen részt Ön is a Hálózat munkájában!
Kormányzati pályázat támogatja háromezer új munkahely létrehozását és kétszer annyi megőrzését. A hátrányos helyzetű vidékek felzárkózását is segítik az adminisztrációs terhek csökkentésével.
A maximálisan igénybe vehető forrás is jelentősen emelkedett. A Munkaerő Piaci Alapból biztosított összegre idén csak mikro-, kis- és középvállalkozások pályázhatnak.
Az eredményesebb működés, gyorsabb pályazti rendszer megvalósítása érdekében átszervezi a vidékfejlesztési tárca a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) működését. Mindezt Fazekas Sándor miniszter jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztériumban. Tudósításunk.
2008 decemberében alakult meg a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH), amely többek között a vidékfejlesztésben érintett intézmények, szervezetek együttműködését hivatott elősegíteni. Az idei évben megújul az MNVH: az életbe lépő változások nyomán átláthatóbbá válik a vidékfejlesztés, nő a civil kontroll ereje, valamint a gyors támogatás kiutalás révén hatékonyabbá válik a hálózat működése.
Iparági összefogást kezdeményezett a Pékszövetség a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjével. Ennek keretében a Pékrend a jövőben felvállalja, hogy tovább kutat a hagyományos sütőipari termékek után, így segítve elő az iparág magyar sajátosságainak előtérbe kerülését.
Minél messzebb nyúlunk vissza a gyökereinkhez, annál egészségesebb nyersanyagokat találunk, annál jobb ízű, illatú, kevésbé morzsálódó kenyerekre, süteményekre bukkanunk. E gondolat mentén fonta szorosabbra együttműködését a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje és a Pékszövetség.
Decemberben indult, s folyamatosan frissül információkkal, hírekkel, kulturális programajánlatokkal a 2011 első félévében esedékes uniós soros elnökség hivatalos honlapja. Az eu2011.hu négy nyelven várja a látogatókat.
Elindult az eu2011.hu, hazánk uniós soros elnökségét népszerűsítő weboldal. Az informatív site bemutatja az Európai Uniót és Magyarországot, az elnökségi év kiemelt ügyeit, friss hírekkel szolgál a témában, valamint eseménynaptárában szemlézi a legfontosabb programokat.
A hungarikumokról szóló törvénytervezetet január 10-ig észrevételezhetik a társadalmi szervezetek.
Mint arról korábban az umvp.eu-n már beszámoltunk, törvény készül a hungarikumokról. A tervek szerint hungarikum címet egy többlépcsős minősítés végeredményeként viselhetné az arra érdemesnek tartott nemzeti érték.
Korábbi tudósításainkban is olvashatták, hogy a LEADER program átalakításához kapcsolódó társadalmi vita záró rendezvényére 2010. december 2-án, Lajosmizsén került sor. Letölthető dokumentummal!
A rendezvény délelőtti programjának szerves részeként az egyes régiók LEADER Helyi Akciócsoportjai - egy-egy, maguk közül választott előadón keresztül - összefoglalták a programhoz kapcsolódó eddigi tapasztalataikat és a vitaanyagban foglaltakkal kapcsolatos közös véleményüket.
Új előadássorozatának első rendezvényeként regionális workshopot szervezett a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) a Baranya megyei Alsómocsoládon. Tudósításunk.
A „Nemzetközi együttműködés lépésről lépésre” műhelykonferenciák keretében a vidéken élők számára kiemelt fontossággal bíró határon átnyúló együttműködések, partneri kapcsolatok kialakítása témakört járják körbe a résztvevők – az igény felmerülésétől egészen a megvalósításig.
A programban azok a mezőgazdasági termelő vállalkozások vehetnek részt, melyek agrárkárukat igazolni tudják.
A programban azok a mezőgazdasági termelő vállalkozások vehetnek részt, amelyek elháríthatatlan külső okok - például: árvíz, belvíz, viharpusztítás, vagy egyéb katasztrófa miatti külső ok - fennállását igazolni tudják, vagy agrárkár-enyhítő eljárásban vettek részt és a juttatásra vonatkozóan jogosultsággal rendelkeznek, és ezt igazolják.
A LEADER társadalmi vitája keretében regionális megbeszéléseken hallgatják meg a koordinációért felelős szervezetek a LEADER helyi akciócsoportok munkaszervezeteinek véleményét, javaslatait, a program hazai lebonyolításának jövőjével kapcsolatban.
Elsőként a közép-dunántúli régió akciócsoportjai adhattak hangot véleményüknek Velencén. A továbbiakban Mezőtúron, Kisteleken, Petőfibányán, Kapuváron és Csurgón gyűltek össze az adott régiók vidék munkaszervezeteinek képviselői. A Vidékjáró tudósítása a velencei rendezvényről.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) Vidékfejlesztési Államtitkársága közzétette a LEADER társadalmi vitához készült vitaanyag háttértanulmányát.
A 2010. október 28-án indult LEADER társadalmi vita eddig beérkezett írásos véleményeire, illetve az első három rendezvényen szóban is elhangzott határozott igényekre való tekintettel a Vidékfejlesztési Államtitkárság közzéteszi a társadalmi vitaanyag elkészítését segítő háttértanulmányt.