Regisztráció
Vegyen részt Ön is a Hálózat munkájában!
Többek között kézműves és népi hagyományőrző bemutatókkal, háztáji termékek vásárával, valamint régi földművelési eszközök kiállításával várta az érdeklődőket a székesfehérvári Mezőgazdasági és Kertészeti EXPO.
Idén immár hatodik alkalommal rendezték meg a Mezőgazdasági és Kertészeti EXPO-n április 20-21-én Székesfehérváron, a Bregyó Szabadidőközpontban. A színpadi programok mellett színes vásári hangulattal, a magyar népi kézművesség látványosságaival, sok-sok virággal, vidámparkkal, állatsimogatóval, Fejér Termék Vásárral várták a látogatókat.
Júniusban újra indul az AGRYA EU-díjnyertes kommunikációs programja, a Vidék Kaland: a múlt évhez hasonlóan városi fiatalok töltenek el egy-egy hetet fiatal gazdáknál munkával, a gazdaság napi életének résztvevőiként.
Egyensúlyra van szükség a hagyományos és a biogazdálkodás között, nyilatkozta a nürnbergi BioFach vásáron egy interjúban Dacian Cioloş, az Európai Bizottság mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős tagja.
Milyen a Közös Agrárpolitika (KAP) helyzete a február 7-ei és 8-ai Európai Tanács következményeként, amelyen a 27 tagállam megegyezett az EU költségvetéséről 2014-2020-ra?
Március 4-étől 15-éig tartó, angol nyelvű internetes vitát indított a European Voice hírportál, amelyben az olvasók arra szavazhatnak, vajon követendő példa-e az európai mezőgazdaság a világ más részei számára?
Ismét elindult a Georgikon Térképszerver, amelyen a legrészletesebb, hazánk teljes területét lefedő talajtérkép is elérhető, így az ország bármely részén élő mezőgazdasági szakembernek nagy segítséget nyújthat.
A Francia Intézet szeretettel várja az érdeklődőket december 6-án a 10. Környezetvédelmi Hónap záróeseményére, amelyen Marie-Monique Robin bemutatja legújabb, Mit aratunk jövőre? című dokumentumfilmjét.
Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) reformjáról tárgyaltak Brüsszelben, az EU mezőgazdaságért, halászatért és vidékfejlesztésért felelős Tanácsának november 28-ai ülésén a tagállamok agrárminiszterei.
Korábbi nyilatkozataik után Stéphane Le Foll francia mezőgazdasági miniszter és német társa, Ilse Aigner ismét megerősítették elkötelezettségüket amellett, hogy fenntartsák az Európai Bizottság javaslatát az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának költségvetésére.
Számítógép-vásárláshoz biztosított támogatásban, számtalan, a gazdálkodók számára hasznos, térítésmentesen nyújtott szolgáltatásban és ingyenes számítástechnikai képzésben részesülhetnek azok, akik pályáznak a GAZDANet programban szeptember 30-áig.
Az Európai Unió mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztosa, Dacian Cioloş és a kínai agrárminiszter, Han Changfu mezőgazdasági és vidékfejlesztési megállapodást írt alá június 11-én Pekingben. Az egyezmény célja, hogy a két fél közti együttműködésnek új lendületet adjon, és szorosabbra vonja a Huszonhetek és Kína kapcsolatát. Különösen az élelmiszerbiztonság, a környezetbarát és biogazdálkodás, az élelmiszerellátás biztonsága és a nemzetközi tárgyalások terén kívánnak közösen dolgozni.