Regisztráció
Vegyen részt Ön is a Hálózat munkájában!
Az Európai Parlament (EP) e heti plenáris ülésén két mezőgazdasági jogszabályt is megtárgyaltak. Mind egy tejtermelőkre vonatkozó rendeletről, mind az Európai Unió (EU) élelmiszersegély-programjáról szavaznia kellett az uniós képviselőtestületnek Strasbourgban.
Az Európai Unió élelmiszersegély-programjának két éves meghosszabbítására szavazott az Európai Parlament mezőgazdasági bizottsága február 6-án. A javaslatra 24 „igen” szavazat mellett csak két képviselő mondott nemet. A szöveget így szinte biztosan meg fogja szavazni az Európai Parlament, és mivel korábban áldását adta rá az EU másik társ-döntéshozója, a tagállamok szakminisztereiből álló Tanács is, gyakorlatilag csak idő kérdése a hosszabbítás hatályba lépése.
Idén először ült össze az Európai Unió mezőgazdasági és halászati Tanácsa február 23-án Brüsszelben. A tagállamok agrár- és halászati minisztereiből álló testületet már Mette Gjerskov dán mezőgazdasági miniszter elnökölte, akinek hazája január 1-től vette át a Tanács vezetését, és aki első napirendi pontként bemutatta az északi ország elnökségi programját (a dán célkitűzésekről bővebben itt olvashat).