vidékfejlesztés

Erdélyben jártak az MNVH és az AGRYA képviselői

Nemcsak a romániai LEADER programmal, hanem Erdély természeti és kulturális értékeivel is megismerkedhettek a Fiatalok Vidéken Programsorozat magyarországi résztvevői négy napos tanulmányútjukon.

Cél a homokhátsági tanyai termékek piacra jutása

A Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara június közepén tartotta meg a Homokhátsági tanyai termékek piacra jutásának elősegítésére indított Kamra-túra II. ütemének projektzáró rendezvényét Jakabszálláson.

Aktív turizmus szerepe a vidékfejlesztésben

2012. július 6-8-ig a Szívlapát Alapítvány Jövő/Menő programjának részeként háromnapos ingyenes fesztivált rendez a Mezőcsáti kistérségben, amelyhez kapcsolódóan egy, a turizmusról és sportról szóló konferenciát is tartanak.

Szorosabb együttműködés Kína és az EU között

Az Európai Unió mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős biztosa, Dacian Cioloş és a kínai agrárminiszter, Han Changfu mezőgazdasági és vidékfejlesztési megállapodást írt alá június 11-én Pekingben. Az egyezmény célja, hogy a két fél közti együttműködésnek új lendületet adjon, és szorosabbra vonja a Huszonhetek és Kína kapcsolatát. Különösen az élelmiszerbiztonság, a környezetbarát és biogazdálkodás, az élelmiszerellátás biztonsága és a nemzetközi tárgyalások terén kívánnak közösen dolgozni.

Projektvezetői felhívást tett közzé a NAKVI

Projektvezetői állásra ír ki pályázatot a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI), amely a 2014-2020-as vidékfejlesztési és halászati operatív program elkészítéséhez keres szakértőt.

Magyar Vidéki Mozaik II. évfolyam 1. szám

A Magyar Vidéki Mozaik 2012-es első számának középpontjában a tavaszhoz kapcsolódóan a megújulás áll. Lapunk bemutatja többek között a vidéket lendületbe hozó Darányi Ignác Tervet és az új erőre kapó Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat munkáját, szakosztályait. Az Európai Unió idén ötven éves születésnapját ünneplő Közös Agrárpolitikája kiemelt helyet kapott tavaszi számunkban. Az aktuális kihívásokhoz állandóan alkalmazkodó KAP történetét és a 2014-től életbe lépő reform körvonalait is számba véve, valamint összegezve annak az országos tájékoztató rendezvénysorozatnak a tapasztalatait, amelyet intézetünk bonyolított le. A szakmai témák mellett ugyanakkor a tavasz és a megújulás jegyében nem hiányozhat a húsvéti hagyományok bemutatása sem lapunkból.

A Magyar Vidéki Mozaik első 2012-es száma teljes terjedelmében letölthető a csatolmányból.

NAKVI-ként folytatja munkáját a VM VKSZI

A volt VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI) Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézetként (NAKVI) látja el kibővült feladatait, honlapja pedig a www.nakvi.hu címre költözik.

A korábbi VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet nevet váltott és új feladatokat kapott. Az intézmény körüli változásokat április 25-én mutatta be hivatalosan V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár és Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató.

Az MNVH elnöke tartott előadást a Vidék Műhelyben

A Vidék Műhely programsorozat legutóbbi rendezvényén Csatári Bálint MNVH-elnök előadása nyomán igyekeztek a résztvevők a vidékfejlesztés legfontosabb kérdéseire válaszokat találni.

Megjelent A falu legújabb száma

A vidékfejlesztők és környezetgazdák évszakonként megjelenő folyóirata új számmal jelentkezik. Az Agroinform Kiadó gondozásában megjelenő periodika 2011. őszi-téli számában újabb érdekes témákat boncolgatnak neves szakemberek.

A negyedévenként megjelenő folyóiratban kiváló szakemberek, vidék- és területfejlesztők, önkormányzati szakértők, polgármesterek, szociológusok, vállalkozók cikkei, tanulmányai foglalkoznak a vidékkel, a helyi társadalommal és gazdasággal, az ökológiai szemléletű környezetgazdálkodással vagy éppen a civil szervezetekkel kapcsolatos kérdésekkel.

Összefogás kell vidéken

A vidékről tartott előadást a MTA békéscsabai részlegének felkérésére a napokban dr. Csatári Bálint. A MNVH elnöke egy olyan szervezetet irányít, melynek feladata a vidékfejlesztésben érdekelt szereplők — a kormánytól az egyszerű gazdákig — együttműködési hálózatba szervezése.

— A vidékfejlesztésért felelős szervezeteket tömöríti a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH). Hol tart az együttműködés, mennyire hatékony?