vidékfejlesztés

Települési utak a fenntarthatóság felé

A globális környezeti problémákra adható helyi válaszokról szól az a VM által támogatott műhelykonferencia, amelyet május 22-én tartanak Pannonhalmán. Az ingyenes programra május 17-ig lehet jelentkezni.

Tizedszer találkozott a terület- és vidékfejlesztők „krémje”

Május 10-én jubileumi tortát vághattak föl a terület- és vidékfejlesztési szakemberek, a Területfejlesztők Víkendje résztvevői. Az idei találkozó legfontosabb témája a 2014-2020-as uniós költségvetési időszak tervezése volt.

Elfogadták az MNVH módosított Cselekvési Tervét

Május 8-án az alsóörsi IKSZT épületében tartotta éves ülését a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Tanácsa. A gyűlésen elfogadták a Hálózat 2012-es tevékenységének beszámolóját és jóváhagyták az élő Cselekvési Terv módosítását.

Nemzetközileg is aktív a LEADER HACS

Az „A Bakonyért” Vidékfejlesztési Akciócsoport Egyesület munkatársai több nemzetközi rendezvényen is részt vettek a közelmúltban az MNVH támogatásával és szakosztályi küldöttsége részeként.

Harmadszor is meghirdetik a LEADER pályázatait

Mintegy 30 milliárd forint áll rendelkezésre a Leader program, azaz a közösségvezérelt helyi fejlesztések támogatására - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Mintegy 30 milliárd forint áll rendelkezésre a LEADER program, azaz a közösségvezérelt helyi fejlesztések támogatására - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Május 8-án ül össze az MNVH Tanácsa

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Tanácsa május 8-án, Alsóörsön tartja rendes éves ülését, ahol bemutatkozik az MNVH új elnöke, elfogadják a módosított Cselekvési Tervet, és beszámolnak a Hálózat 2012. évi tevékenységéről.

Bemutatkozott a szabolcs-szatmár-beregi referens

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei referense is részt vett a Nyírség Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület közgyűlésén, ahol bemutatkozott és tájékoztatást adott a szervezet tevékenységéről.

15. Szolnoki Utazás Kiállítás és Vásár

Többek között az észak- és dél-alföldi régió, a Tisza-tó, a Jászság és a Balaton ajánlataival, szakmai és közönségprogramokkal várja az érdeklődőket a 15. Szolnoki Utazás  Kiállítás és Vásár április 26-27-én.

Vidékfejlesztési Információs Nap Szarvason

Április 29-én Szarvason Vidékfejlesztési Információs Napon tartja bemutatkozó előadását a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Bács-Kiskun, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyei referense Szarvason, az ezüstszőlői IKSZT-ben.

A rendezvény célja, hogy általános tájékoztatást nyújtson a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat felépítéséről és munkájáról, a regisztrációs lehetőségről, a projektötleti felhívásokról és a vidékfejlesztéshez kapcsolódó forrásszerzési lehetőségekről.

Folytatódik a Vidékjáró sorozat

A Húsvéti sajtnapokat követően április 27-én a Tájházak napjával, majd május 4-én a Táncház napjával folytatódik a Vidékjáró országos programsorozat hazánk számos településén, hogy bemutassa hagyományainkat, vidéki értékeinket.

Idén tavasszal széleskörű összefogáson alapuló programot indított útjára a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ). Az októberig tartó, tematikus napokra épülő rendezvények célja a vidéki Magyarország komplex kínálatának együttes bemutatása, a tervek szerint minden alkalommal az ország több településén.