Regisztráció
Vegyen részt Ön is a Hálózat munkájában!
Várhatóan az eredetileg javasoltnál kevésbé szigorú környezetvédelmi szabályokat építene be az EU 2014-2020-as Közös Agrárpolitikájába az Európai Parlament mezőgazdasági bizottsága, amely január 23-24-én szavaz a kérdésről.
Az Európai Unió élelmiszersegély-programjának két éves meghosszabbítására szavazott az Európai Parlament mezőgazdasági bizottsága február 6-án. A javaslatra 24 „igen” szavazat mellett csak két képviselő mondott nemet. A szöveget így szinte biztosan meg fogja szavazni az Európai Parlament, és mivel korábban áldását adta rá az EU másik társ-döntéshozója, a tagállamok szakminisztereiből álló Tanács is, gyakorlatilag csak idő kérdése a hosszabbítás hatályba lépése.
Az Európai Bizottság pénzügyi programozásért és költségvetésért felelős biztosa, Janusz Lewandowski szerint 2012-ben több pénzt kellene a regionális politikára fordítani. A tagállamok ugyanis összesen 15 milliárd eurónyi támogatásra nyújtottak be igényt tavaly decemberben, amelyből négymilliárd eurót még a tavalyi költségvetésből lehet fedezni, a maradékot viszont már a 2012-es büdzséből kell állni.
Hideget és meleget is kapott az Európai Bizottság javaslatcsomagja, amelyet az Európai Unió (EU) Közös Agrárpolitikájának (KAP) a reformjára nyújtott be. A tervezetet október 12-ére dolgozta ki az EU végrehajtó testülete, azóta pedig több okból is dícsérték vagy éppen kritizálták.