Regisztráció
Vegyen részt Ön is a Hálózat munkájában!
A szervezők szerint az eddigi legnagyobb érdeklődés kísérte a jubileumi Országos Ifjúsági Sajtófesztivált, amelyet 2013. május 10-én tartott a DUE Médiahálózat a budapesti Millenárison.
Május 8-án az alsóörsi IKSZT épületében tartotta éves ülését a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Tanácsa. A gyűlésen elfogadták a Hálózat 2012-es tevékenységének beszámolóját és jóváhagyták az élő Cselekvési Terv módosítását.
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Tanácsa május 8-án, Alsóörsön tartja rendes éves ülését, ahol bemutatkozik az MNVH új elnöke, elfogadják a módosított Cselekvési Tervet, és beszámolnak a Hálózat 2012. évi tevékenységéről.
Bővül a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) tevékenységi köre. Az új feladatokat a névváltoztatás óta eltelt egy év eredményeivel nyílt napon mutatta be az Intézet április 24-én.
A 2014-2020-as vidékfejlesztési programot alapozzák meg azok az MTA és az MNVH együttműködéséből születendő tanulmányok, amelyek első munkaanyagait kutatók és vidékfejlesztők számára rendezett konferencián mutatták be április 10-én.
A tavaszi szám cikkei az elmúlt év eredményeit bemutatva, azokat értékelve már a 2013-ban előttünk álló feladatokra koncentrálnak, mind az MNVH, mind pedig a NAKVI tevékenységét illetően. A főigazgatói köszöntőben Mezőszentgyörgyi Dávid értékeli az elmúlt évet, s vázolja az előttünk álló feladatokat. Az MNVH elnöki tisztségéről februárban leköszönt Csatári Bálint két éves elnökségi ciklusát értékeli. Csatári derűlátó a jövőt illetően, amikor a hálózatosodást immár 19 megyei referens is segíti. A lap Aktuális rovata három cikkben foglalkozik a tavalyi esztendőben díjazott vidékfejlesztő szakemberekkel, vidékfejlesztő közösségekkel. A magazin térségeket bemutató cikkei két vidékre kalauzolják el az olvasót. Az egyik a Tisza-tó és környéke, a másik pedig az Aggteleki-karsztvidékhez tartozó Esztramos-hegy barlangvilága. A Magyar Vidéki Mozaik rendre beszámol a vidéket, a vidékfejlesztést célzó projektekről és szakmai rendezvényekről is. E számban Kis Zoltán a szaktárca által elindított „Egészséges halat a gyerekeknek” elnevezésű programját ismerteti, Gombár Sándor pedig az abaúji térség újbóli felemelkedését tárgyaló LEADER konferencia legfontosabb kérdéseit összegzi. Külön cikk foglalkozik a Dél-borsodi LEADER Egyesület térségének látnivalóit és értékeit felvonultató regionális adatbázissal. A lap hasábjain az MNVH megvalósult projektötleti felhívásai közül most a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Egyesület és a Túrkevei Kulturális Egyesület által, projektötleti támogatás segítségével kiadott kötetek kerülnek bemutatásra. Az MNVH tavalyi legnagyobb szabású rendezvénye a decemberben, a Mezőgazdasági Múzeum épületében megrendezett Nemzeti Vidékfejlesztési Nap volt. A kétnapos rendezvény legsarkalatosabb mozzanatait, üzeneteit, tanulságait is összegezzük.
A Magyar Vidéki Mozaik 2013-as első száma teljes terjedelmében letölthető a csatolmányból.
A tavaszi szám cikkei az elmúlt év eredményeit bemutatva, azokat értékelve már a 2013-ban előttünk álló feladatokra koncentrálnak, mind az MNVH, mind pedig a NAKVI tevékenységét illetően.
Az NFM és a NAKVI Esélyegyenlőségi Programirodája (EPIR) szervezésében Vidékfejlesztési Roma Akadémia II. „Szociális gazdaságfejlesztés, szociális szövetkezetek” címmel rendeztek február 27-én szakmai napot.
A NAKVI tisztelettel meghívja a működő IKSZT címbirtokos szervezetek képviselőit, munkatársait az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér programmal kapcsolatos, immár második alkalommal megrendezendő szakmai tájékoztató rendezvényére, amelyet 2013. március 5-én, Budapesten a VM-ben rendeznek meg.
Közös örömünkre szolgál, hogy az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér program egy újabb állomásához érkeztünk, hiszen a támogatást elnyert címbirtokosok több mint fele, országosan 335 db IKSZT fejezte be a beruházást és kezdte meg működését.
Több mint másfél tucat ország vidékfejlesztési szakemberei érkeztek Budapestre, hogy részt vegyenek az Európai Vidékfejlesztési Hálózat idén elindított képzési mintaprogramjának első modulján.