Regisztráció
Vegyen részt Ön is a Hálózat munkájában!
Halászati és borászati kérdések mellett a Közös Agrárpolitika reformja jelentette a fő témát az Európai Unió Tanácsának május 13-14-i ülésén. Az ír elnökség a három legérzékenyebb pontról egyeztetett a tagállamokkal.
A tárgyalások elhúzódása miatt nem tudnák életbe léptetni a Közös Agrárpolitika 2014-es reformjának minden elemét, így átmeneti intézkedéseket tettek közzé. A közvetlen támogatásokat jövőre még a régi rendszerben osztják.
Megkezdődtek az egyeztetések az EU két társ-döntéshozó testülete, valamint az Európai Bizottság között a Közös Agrárpolitika 2014-2020-as reformjáról. A tárgyalásokat év közepéig szeretnék lezárni.
Még az idei év első felében be kellene fejezni az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) reformját az Európai Bizottság szerint. A 2014-2020 közötti szabályozásról április 11-én kezdődtek meg az egyeztetések a javaslattevő-végrehajtó Bizottság, valamint a társ-döntéshozó Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa között.
Kevesebb bort termeltek világszerte tavaly, mint egy évvel korábban, de többet exportáltak. Az öt legnagyobb európai termelő részesedése a globális exportból ugyanakkor esett, míg az amerikai országoké nőtt.
Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei is elfogadták végső álláspontjukat a Közös Agrárpolitika 2014-2020-as reformjáról, így megkezdődhet az alkudozás az EU legnagyobb költségvetési tételéről.
Egyensúlyra van szükség a hagyományos és a biogazdálkodás között, nyilatkozta a nürnbergi BioFach vásáron egy interjúban Dacian Cioloş, az Európai Bizottság mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős tagja.
Milyen a Közös Agrárpolitika (KAP) helyzete a február 7-ei és 8-ai Európai Tanács következményeként, amelyen a 27 tagállam megegyezett az EU költségvetéséről 2014-2020-ra?
Több mint egy napon keresztül folyamatosan tárgyaltak, végül sikeresen megállapodtak az EU 2014-2020-as költségvetéséről a tagországok állam- és kormányfői. A Közös Agrárpolitikára nagyjából 363 milliárd euró juthat.
Az EU mezőgazdasági Tanácsát vezető Simon Coveney január 28-án vázolta a soros ír elnökség programját, hangsúlyozva: március végére a tagállami, június végére pedig teljes körű megállapodást szeretne a KAP-reformról.
Rugalmasabb környezetvédelmi szabályozást, a közvetlen támogatások egyenlőbb elosztását és a termelői szervezetek megerősítését célozzák az Európai Parlament agrárbizottságának javaslatai a Közös Agrárpolitika reformjára.
Az Európai Parlament bevárná a tagállamokat a KAP-reform hivatalos tárgyalásainak megkezdésével, és a teljes 2014-2020-as EU költségvetés jóváhagyásáról is lehet, hogy csak április végén szavazna.